Olasz Főiskolás VB

9-en gondoltuk úgy, hogy elkísérjük válogatott csapatainkat az Olaszországban zajló főiskolás világbajnokságra, amelyben inkább lányaink miatt voltunk érdekeltek. Pénteken a dél körüli órákban utazott fel a csoport nagyobbik fele Budapestre, és az 5 órakor Veneziába induló vonatig egy pesti krimóban múlattuk az időt egyetlen társunk megérkezéséig. A vonatút a szokásos kellemes sörözgetés mellett telt, amely szép lassan kezdett átcsapni hangos mulatozásba, a vonaton tartózkodó többi utas nagy-nagy örömére. Még a magyar határt sem értük el és már szebbnél szebb megjegyzéseknek lehettünk kisgazdái („Magyarország szégyenei vagytok”és egyéb hasonló nyalánkságok). Mindez odáig vezetett, hogy a magyar határt elérve sikerült az egész vagont megszabadítani az utasoktól… Ezután kezdődött csak a java… Félmeztelenül táncolás, nem dohányzó vagonban dohányzás, táskatartókon való fetrengés, horvát és magyar határőr közé hányás, románok kolbásszal való dobálása és sok-sok nem szokványos dolog egy nemzetközi vonatszerelvényen. Egyszóval a hangulatra nem lehettet panasz, folyt a sör és a jéger töménytelen mennyiségben. Az ojdenáré kb. hajnal fél 4-ig tarthatott, azok az egyének, akik vakmerően beültek az általunk birtokolt vagonba általában rövid idő múltán távoztak. Erre kivételek talán csak a japánok voltak, akik egyik társunknak köszönhetően jobban megismerhették saját történelmüket…Persze magyaros fordításban egy két kulcsszó segítségével (kamikaze stb.)

Az esti mulatozásból a társaság reggel 7 óra körül kezdett feleszmélni, valaki a földön ülve esetleg feküdve. 8 óra körül érkeztünk be Velencébe ahol városnézéssel, vásárolgatással és közös fényképezgetéssel töltöttük az időt. Utóbbinak nagy sikere volt az olasz rendőrök körében, ugyanis a nagy nemzetiszínű Békéscsaba zászlót nem engedték, hogy kihúzzuk… talán ha megfordítjuk nincs vele bajuk… Egyik társunk adatait fel is vették. A városnézés után útra keltünk a mérkőzések helyszínéül szolgáló igen teccetős, Jesolo nevezetű üdülővárosba. A csarnokot meglepően hamar sikerült megtalálni, természetesen ide sem száraz torokkal érkezett a többség. A lányok nagyon örültek az érkezésünknek főleg a csabai kötődésű Szeki volt nagyon feldobva. A csarnokban még rajtunk kívül 5 dunaújvárosi szurkoló tette tiszteletét, nagyjából ennyiből állt az aktív mag, de rajtunk kívül még sok magyar szimpatizáns volt a vendégrészben.

A döntőbe jutásért a románokkal játszottunk, ahol remek hangulat közepette szép játékkal nyertek a lányok. A szurkolásra nem lehetett panasz mindenki teli torokból nyomta végig az egész mérkőzést és a szektorban lévő összes magyart rá lehetett bírni a közös buzdításra. A meccs végén egy görögtűz is begyújtásra került, melyet nem nagyon díjaztak a helyi rendezők. A meccs lefújását követően is folyt az alkohol rendesen, még elég sok időt töltöttünk el a csarnokban és csak utána indultunk el a tengerpart irányába, ahol több órán át ment a pancsolás. Nagyon király volt, meg hát ránk is fért a felfrissülés a hosszú út után.

Az este főként a pihenéssel telt volna, hogyha hagyták volna. Ugyanis a brigád úgy döntött, hogy szállás híján, a tengerparton éjszakázik, amit pár óra után a helyi „partőrök” megakadályoztak. Így hát felkerekedtünk a jesolo-i éjszakában és elindultunk valamiféle fekvőhelyet keresni a szabad ég alatt… Így utólag vicces, de akkor…. Hát bizony-bizony…. Kb. 1 óra gyaloglás és civódás után döntöttük el, hogy a csarnokhoz közel tanyázunk le valami eldugott helyen. 3-an egy bokor tövét választották ideiglenes fekvőhelyül, a többiek pedig a csarnok előtt lévő padokon hajtották le a fejüket. Nem mondom szép kis látványt kelthettünk az arra járóknak. Mindezt tetézte egyik társunk magánakciója a hasmenéssel és a budipapírkereséssel, melyet most nem részleteznék…. A lényeg, hogy megadta az alaphangulatot és a témát a másnaphoz rendesen. Néhány óra alvás után a „bokros egység” felfedezett egy kiváló alvóalkalmatosságot közvetlen a csarnok oldalánál, így az azt követő néhány órát az egész csoport ezen a helyen aludta végig a nagy Békéscsaba drapin.

A reggel nyúzottan és nyűgösen indult, a fél társaság enni indult majd vissza a csarnokba aludni, míg a másik strandolni majd enni (inni), várost nézni és csak aztán a csarnokba meccset nézni. Ezen a napon elfogyasztott alkohol már nem tudott kárt okozni az emberekben, mert szinte mindenki immunissá vált az alkohol okozta „káros” hatásokra. Ennek köszönhetően a döntő meccsen visszafogottabb volt a hangulat, de azért csend így sem volt a mérkőzésen. Sajnos lányaink elég gyatra játékkal alulmaradtak török riválisukkal szemben, de egyáltalán nem vallottak szégyent. Legközelebb ez is sikerülni fog. A meccs végén azonnal indultunk volna a buszállomásra, hogy elérjük az esti vonatot, de a jókora égi áldás nem akarta, hogy elhagyjuk a várost. Pár óra késéssel aztán csak eljutottunk a vasútállomásra, ahol feltöltöttük készleteinket az útra és nekivágtunk a hazaútnak, ami a borzasztónál is rosszabb volt. A magyar határnál a buzi vasutasok sztrájkja miatt 4 és fél órát álltunk a puszta mellett. A lényeg az, hogy senki nem gondolta volna, de nagy nehezen hazaértünk este 8 órára szeretett városunkba. A túra felejthetetlen és nagyszerű volt kisebb nagyobb zökkenőkkel, de ez mindig benne van egy ilyen hosszadalmas utazásban.

Bánhatja aki nem jött!!!

Beszámolót készítette: Dávid, Köszönöm neki!