BNTU-BelAZ Minsk ---- Békéscsaba

20-31 (12-15)

Eljött az a nap, amire már nagyon, de nagyon régóta várt az Előre tábor nagy része, hogy nemzetközi porondon szereplő csapatunkat elkísérhessük valahova külföldre. Ezt az álmot most a kézilabdacsapatunk váltotta valóra, hiszen a legjobb négybe kerüléssel kivívta a jogot az EHF kupa szereplésre. A sorsolás kedvezőbben is alakulhatott volna számunkra, hiszen nem egy túlságosan közeli csapatot (országot) sikerült kapnunk.  A fehérorosz Minszkbe szólított minket a kötelesség, melyet a nagy távolság ellenére az aktív mag nagy lelkesedéssel várt. Az 1300 kilóméters út megtételére péntek reggel 8 órai indulás volt meghirdetve, de az aludni nem tudó, és szomjukat hamarabb oltani kívánó szurkolók már hajnal 5kor egy közeli éjjel-nappali krimóban gyülekeztek. Ennek köszönhetően a hangulatra már az induláskor sem lehetett panasz, mindenki jókedvűen, rengeteg kajával, de főként itallal felszerelkezve vágott neki Fehéroroszországnak. Az út elég gyorsan telt, kevés megállót iktattunk be, hiszen a vizelési ingert a buszon is tudtuk csökkenteni, ezért csak néhol állt meg a brigád italozási szándékkal. Miskolcon még egy utolsó nagybevásárlás és indulás külföld… Ekkor már a banda nagy részén erőteljes jókedv uralkodott, ment az egymás baszogatása, piszkálása és jobbnál jobb történetek felelevenítése. Teca nagysikerű dvd-je (PORNÓ ON TOUR MINSK) is szolgálta a remek hangulatot, betekintést nyerhettünk Csicsolina és a lovak szaporodási szokásába, a sofőrök nem kis örömére….(természetesen full hangerőn). Szlovákián viszonylag gyorsan kevés megállóval, hamar átértünk, már délutánra Lengyelországban volt a buszunk. Az első hosszabb fennakadásunk a lengyel-fehérorosz határátkelés volt, főleg a fehérorosz oldalon (vízum, meghívólevél ellenőrzése). Említésre méltó, hogy a társaság nagy része a lengyel határátkelőhelyet tartotta a legalkalmasabb helynek egy egységes fogmosásra, az arra járók nem kis meglepődésére. Szép látványt nyújthatott 30 ninjakapucnis úriember fogmosása :D.  A buszon a hangulat a tetőfokát a fehérorosz határ átlépése után érte el, hajnal 2 körül a busz hátsó része önfeledten énekelt egy dalt vagy másfél óráig, mindezt az aludni vágyók nagy örömére. Ezután csendes pihenő egészen Minszkig.  Reggel 9 körül érkezhettünk meg a mérkőzés helyszínéül szolgáló csarnoktól nem messzi autóbusz pályaudvarra. Első dolgunk pénzváltás majd egy kocsma feltérképezése volt, mindkét cél sikeres teljesítése után, a társaság kisebb csoportokra széledve indult meg Minszk megismerésére. Voltak, akik a környéken megforduló fiatal hölgyeket igyekeztek levenni a lábukról, kisebb nagyobb sikerrel, fő problémát csak a nyelv okozta, sajnos angolul nem sokan tudtak közülük. Mások a belvárosba vették az irányt, metrózás, pizzázás, játékterem, piázás, fényképezkedés, stadionlátogatás és minden ami belefér. Itt jegyezném meg, hogy a város minden várakozást felülmúlt. (legalább is az enyémet biztosan).  Teljesen kulturált környezet, tiszta, karbantartott, igényes város benyomását keltette Minszk, természetesen minden sarkon vörös csillag meg Lenin szobor, de ezen azt hiszem nem lehetett meglepődni. A helyi árak is teljesen barátságosak voltak, hazafele azon kellett törni az agyunkat, hogy mire verjük el az összes Rubelunkat. A városnézés békességét csak két helyi rendőr ( vagy katona) megjelenése törte meg, akik látván, hogy nem idevalósiak vagyunk megállítottak párunkat és kérdezték, hogy van e egy József nevű barátunk. (persze ezt érdekes angoltudással). Mire feleltük, hogy igen. (mit sem sejtve arról, hogy Joci barátunk elkódorgott valamerre városnézés közben). A két zsaru erre csak azt felelte, hogy „Josef full alkoholic” és elmesélték, hogy valami téren találtak rá egy padon fetrengve és üvöltözve. Természetesen egyből bevitték a yardra. A rendőrök korrektségét bizonyítja, hogy amint közöltük, hogy Ő a mi barátunk, azonnal cébéztek és kb. 10 perc múlva már hozták is egy Transporterrel, megviselt társunkat. Iratait, telefonját, fényképezőgépét átadták a közölünk legjózanabbnak és további szép napot kívántak. Kíváncsi lennék, fordított esetben mit csináltak volna a mi „szeretett” magyar rendőreink…  Ezen incidens után lassan elérkezett a mérkőzés ideje, csarnok környékén, csarnokban se rendőr se rendező, még belépőt sem szedtek. A csarnok kb. 400 férőhelyes, állítólag nem régiben felújított kis létesítmény volt, amelyben körülbelül 250 néző lehetett úgy 40 magyar társaságában. A BB és SC az egész meccset végignyomta, aminek eredménye volt a megnyugtató győzelem. Nem kis meglepetést nyújtottunk a hazai szurkolóknak, akik szerintem még vendégszurkert sosem láttak, főleg nem Magyarországról. Lefújás után még egy kis sörözés, készletek feltöltése és irány haza. Egészen a lengyel határig nyugalomban és csendben telt az út, itt történt egy kisebb fennakadás, mivel a lengyel határőrnő úgy ítélte meg, hogy csak fejenkénti 5 euró kifizetésével hajlandóak átengedni a határon. Nem tudni mi válthatta ki a hölgy ezen döntését, talán a busz hátuljában uralkodó eszméletlen szesz és test szag vagy esetleg (Teca felvetése szerint) biztosan faszhiánya volt. A kényszerpihenő kb. 3-4 óráig tarthatott, ez idő alatt a társaság kapatosabb része levonult a buszról és eszméletlen nagy italozásba és barmolásba kezdett. (lengyel házibuli). Érdekes volt nézni a határőrök tekintetét, ahogy a „Tilos a dohányzás, étel- ital fogyasztása” tábla alatt, mindenki sültkolbászt zabál és tölti magába a szeszt. Hihetetlen volt, egyszerűen meg se próbáltak minket rávenni, hogy talán ezt még se kéne, mi meg addig ittunk amíg már vagy 15-20-an dalolásztunk a határon minden arra járó nagy örömére. A türelemjátékot ők unták meg hamarabb és inkább utunkra engedtek minket, természetesen fizetés nélkül, de azt azért még a lelkünkre kötötték, hogy az általuk adott bankszámlaszámra, mind a 32-en fizessük be az 5 eurót. (na persze, ha nem akkor tuti visszavisznek minket a határra?!? :D). Ezután csendesen, lightos italozással telt az út és viszonylag elég hamar, már a délutáni órákban Békéscsabára értünk. Mindenki tök fáradtan, kimerülve, igaz a banda ittasabb része még egy laza hajnalig tartó „Pálmázásba” vetette magát… (de minek… :D) Aki ott volt, annak egy felejthetetlen, örök élményt nyújtott ez a túra és reméljük minél több és jobb nemzetközi megmérettetésre kísérhetjük el csapatunkat a közeljövőben.

Beszámolót készítette: Dávid, Köszönöm neki!