Szurkolói foci Szombathely

Táborunk ebben az esetben nem foci, vagy kézimeccsre volt hivatalos, hanem a szombathelyi szurkolók invitáltak meg minket egy általuk szervezett szurkolói tornára. Belső körökben már hetekkel az esemény előtt megkezdődött az út szervezése: sűrű levélváltások a halista srácokkal, szállás -és utaslista készítés stb, azonban - ahogy az nálunk általában lenni szokott - a kezdeti lelkesedés és „túljelentkezés” után alig tudtunk 9 embert összeszedni aki vállalta az utat. A társaság egy félreértés miatt az eredetileg tervezett hajnal 1 óra helyett csak négykor tudott elindulni, ami biztossá tette, hogy – szintén ránk jellemzően – innen is sikerül majd elkésnünk. A felhalmozott időveszteséget aztán még tetézte az időjárás is, ami nem volt kegyes hozzánk: Kecskemét alatt sűrű hóesés zúdult a nyakunkba. A jókedvünket azonban nem vette el semmi, még az sem, hogy egyszer a rossz útviszonyok miatt meg is pördült a mikrónk. Hogy klasszikust idézzek: „az odaút aktív sörözéssel telt”, vagyis egyeseknek inkább folytatódott, mert néhány utas a péntek éjszakát is masszívan végigitta.

Megérkezve Szombathelyre, eléggé egyszerűen megtaláltuk a rendezvény helyszínét, a csarnok, ahol a meccseket lebonyolították a Rohonci úton, a stadion mellett volt. Éppen csak kiestünk a mikróból, rövid ismerkedés a házigazdákkal, gyors átöltözés, és már a pályán is találtuk magunkat az egyik kispesti csapat ellenfeleként. Mivel bemelegítés nélkül játszottuk ezt a meccset, plusz a csapatjátékunk is akadozott, a végeredmény nem is lehetett más, mint vereség (2-0). A második csoportmérkőzésünkön a kaposvári srácokat sikerült megverni(2-0). A meccs után gyors kajálás következett a helyszínen elkészített babgulyásból, majd következett két meccs szombathelyi alakulatok ellen, akik a lehető legminimálisabb különbséggel, de felülmúltak minket (1-0,1-0). Az 5 fős csoportban a 4-ik helyet sikerül az egy győzelmünkkel elérni, ami azt jelentette, hogy a 7-ik helyért játszhattunk, ellenfelünk pedig a másik lila brigád, a Kecskemét Devils volt. A „hírös városiak” egy elég fiatal és lelkes brigáddal érkeztek a tornára, és a mérkőzésen a már slágereredménynek számító 1-0-al fektettek két vállra minket. Az elért 8-ik helyezésünkkel összességében elégedettek lehetünk, ilyen véralkoholszinttel, és ilyen hosszú úttal a hátunk mögött kb. ez volt a realitás, nem vallottunk szégyent. A védelmünk jól muzsikált, de a támadósorunknak semmi sem jött össze ezen a kupán. A díjátadón aztán hatalmas megtiszteltetés ért minket: A szombathelyiek nekünk adták át a torna fair-play díját, amelynek ők „a Szombathelyi Haladás Halhatatlan Istenei” nevet adták. Nyereményünk volt továbbá 12 db igényes, szép kiadvány (Bronzkor), - a Haladás labdarúgócsapatának utolsó pár évét dolgozza fel, a másodosztályból feljutást, az újoncként történő nagy menetelésüket, valamint a nemzetközi porondra kilépésüket –  halis öngyújtók, hűtőmágnesek, és egy selyemsál is. A rendezvény befejezése után elfoglaltuk szobáinkat a szállásunknak kijelölt kollégiumban, majd egy rövid pihenő után belevetettük magunk a többi csapattal az éjszakába. A szombathelyi srácok a résztvevőknek lefoglaltak egy diszkót, amely valószínűleg az este után igencsak pozitív mérleggel zárt. Fogyott a sör a jéger, és egy idő után már nem voltak elkülönülve a társaságok, hanem oldottan, egymáshoz átülve, egymással beszélgetve, ismerkedve folyt tovább a mulatozás.

Az átdorbézolt este után nehezen ment az ébredés, de fél 8-ra mindenki összeszedte magát, és indulhattunk haza. Az út váltakozó hangulatban telt, voltak időszakok amikor teljesen alpári irányba terelődött a társalgás, és volt olyan is, amikor mindenki aludt. A hazaút – szintén, mint az odaút - körülbelül 7 órát vett igénybe, kecskeméti hamburgeressel és kisebb megállókkal tarkítva.

Ha röviden akarnám kifejezni a tapasztalatomat és az érzéseimet az egésszel kapcsolatban: egy felejthetetlen élmény marad számomra, és bízom benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Köszönet illeti mindezért a Szombathelyi Haladás szurkolóit, akik profi szinten szervezték meg az egész tornát (szállás, kaja, esti program), és a résztvevő csapatokat is. Mindenki, függetlenül attól hogy kinek szurkol, közvetlen és jó fej volt a másikkal, a szombathelyiek pedig folyamatosan éreztették velünk, hogy mennyire nagyra tartják azt, hogy időt, pénzt nem kímélve eljöttünk az ország másik felébe, és megmutattuk, hogy van még szurkolói élet Békéscsabán, dacára annak hogy a futballcsapatunk olyan-amilyen. Ez a torna arra is jó alkalmat szolgáltatott, hogy a résztvevő csapatok szurkolóival megismerkedhessünk, ami a jövőben talán megkönnyítheti a táborok közötti esetleges közeledéseket.

A sok hülyeséget, amik történtek a két nap során - köszönhetően főleg a nonstop részeg Tecának, Lómainak és D-nek - felesleges és esélytelen lenne felsorolni, de a résztvevőknek biztos hogy maradandó emlékek maradnak.   

Beszámolót készítette: Pityke