Makó ---- Békéscsaba

1-1 (1-1)

A 22. fordulóban dél-alföldi összecsapásra utazott csapatunk. A Makóval a klub mélyrepülése óta számtalanszor ütköztünk meg, ezeken a meccseken több-kevesebb sikerélményt könyvelhettünk el. A túra utazásrészével, kár is lenne érdemben foglalkozni, hiszen a 2-3 pihenővel tarkított másfél órás utazás nem volt éppen eseménydús.

A makói kiruccanás egyike azoknak, amelyek az átlagosnál több csabai szurkolót mozgatnak meg. A most megjelent 30- 35 lila szimpatizáns többsége is már 3 alkalomnál többször látogatott el a hagymavárosba. A már szinte „hazai pályára” jellemző eset volt, hogy - miután megváltottuk a jegyünket - automatikusan mindenki először az eddig nekünk fenntartott vendégszektor felé vette az irányt. Itt azonban most meglepő módon a makói szurkolók foglaltak helyet. A vendégszurkolók számára fenntartott „szektor”, - egy faemelvény, ízléses ketreccel körülvéve - a pálya másik felén volt. Gondolom én, a nyíregyházi és a diósgyőri szurkolók miatt került sor ennek a megoldásnak az alkalmazására – a nyíregyiek pár éve csináltak itt egy kis murit - , mert rajtuk és rajtunk kívül nem tartom valószínűnek jelentősebb vendégtábor érkezését. Az már más kérdés, hogy a kerítés annyira gyengén, tessék-lássék módon volt felállítva, hogy egy enyhén ittas társunk szórakozásból majdnem kiemelte a helyéről. A drapi kifeszítése után csendben figyeltük a meccset, egy- egy „hajrá lilák”-on kívül nem szurkoltunk. A makóiak próbálkoztak lengetősökkel, és aktív szurkolással, de ez kis létszámuk és egyszerű átköltéseik miatt annyira nem jött át. Mindenesetre szimpatikus társaság, nem volt velük semmi probléma.

A meccs érdemi része körülbelül fél óra alatt eldőlt. Az első 5 percben mi nyomtunk jobban, ennek egy szögletből történő Kállai- fejes révén vendég előny lett a következménye. A makóiak 10 perccel később egalizáltak, majd a harmincadik percben egy hazai akciót Juhász Gyuri Suarezt megszégyenítő módon tolt ki a léc alól. A eredmény 11-es, és piros lap. A makói kapus, Halász – a nemzetközi párhuzamot folytatva – Rogerio Ceninek képzelte magát, de amit a Sao Paolo ikonja általában belő, azt makói kollégája a kapufára helyezte. A meccs nagyjából itt véget is ért, néhány helyzet itt, néhány ott, egy makói kiállítás, és összességében megérdemelt egy pont. Történt azonban két sajnálatos esemény is, amely a következő meccsek alakulására is kihathat, nevezetesen két játékosunk, Csiszár és Szélpál sérülése. Utóbbi már csere nélkül hagyta el a pályát, így 9 emberrel fejeztük be a találkozót.

Végső konklúzióként levonható, hogy egy szolid, de jó hangulatú túrán vagyunk túl, ahol a csapat az utóbbi évek legjobb teljesítményét produkálta, ha csak a megszerzett pontot nézzük. Hiába, nem nyerni járunk Makóra.

Beszámolót készítette: Pityke