A jászberényi vereség és a csapatunk egész évi szereplése után várható volt, hogy a legtöbben egy meleg, napos vasárnapot nem azzal szeretnének tölteni, hogy utazzanak majd’ 500 km-t, a biztos vereség tudatásban.

Négyen indultunk el egy autóval, miután mindannyian italozni akartunk (mert máshogy elviselni ezt nem lehet), egy taxis ismerősünk vezetésével. Az út remekül telt, sok megállóval, sörözéssel, igazi vasárnap délutáni hangulatban. Miután nem számítottunk a szokatlanul nagy vasárnapi forgalomra, illetve, hogy a 2700 lakosú Bőcsöt, a térképek alig, a táblák pedig szinte egyáltalán nem jelzik (és még ők is 3:0-al küldenek haza minket), így csak a szünetre értünk oda, a helyiek gyorsan felvilágosítottak minket, hogy három közte, és ők még egy ilyen szedett-vedett gyenge csapatot nem láttak, mint a mienk.

A pálya nem volt olyan rossz, viszont nagy negatívum, hogy nem volt büfé (mondjuk lehet csak nekünk mondták ezt). Ismét megállapíthattuk, hogy a csapatnak köszönhetően, egy túra legkellemetlenebb része maga a mérkőzés, ahol rendszeresen megalázzák a csapatot, ők meg minket. A második félidő a játékosaink közeli, távoli múltjának felemlegetésével telt, jellemző jelenet, hogy 3:0-ás állásnál is mi védekeztünk óriási szerencsénk volt, hogy nem 4-5-6 gólos vereséget szenvedtünk… A tartalékos Bőcs valóban osztálykülönbséget teremtett! Persze a pályán lévő lila mezeseknek a nulla teljesítménye mellé, páratlan önérzet párosult…

A meccs végén a levonagló játékosainkat, ahogy kell megtapsoltuk! Pár kedves szó kíséretében, amit útravalónak szántunk.

Tiszaújvárosnál megálltunk egy hangulatos étteremben, pont ott ahol a csapat is vacsorát rendelt… Mire megérkeztek, mi már igazából az italozást folytattuk csak. „Természetesen” csapatunk egy-két érthetetlenül önérzetes tagja (mintha nem a sokadik sima zakót szabták volna ránk), rossznéven vette, hogy firtattuk az aznapi, illetve egész éves produkciót.

Békéscsabáig a letargikus hangulatot a bőcsi sörgyár termékei, és egy útitársunk élménybeszámolói enyhítették…

Ezzel a vereséggel már kijelenthetjük, hogy már csak matematikai esélyünk maradt a bennmaradásra, ez pedig a játékosok emberi és labdarúgó kvalitásait ismerve egyenlő a nullával. A csapaton belül óriási a széthúzás, egymásnak persze nem mondanak semmit, senki sem mer kiállni az idős játékosok közül sem a többiek elé, hogy velük is játszanak úgymond a fiatalok, mert itt még 2-3-4 évig nyugodtan elfocizhatnának, de máshova nem kellenének már. Sok nagyképű fiatal van (mint nálunk mindig), akik nb1-ről külföldről, karrierről beszélnek, és a végén kikötnek a megye 2-ben. Ez az ifjúsági játékosaink gyenge pszichés felkészítése miatt lehet így, a szülők telebeszélik a fejüket, és persze jórészt szinte csak tehetős emberek gyermekei futballoznak az ifjúsági csapatokban, akik egyáltalán nincsenek motiválva, mert ha ez nem jön össze, akkor apuka/anyuka cégében ellébecolnak majd életük végéig, aki pedig úgymond rosszabb miliőből származna, az el sem juthat ezekbe a csapatokba. Ha kiesünk jönnek a „fiatalok” megint… És látva őket, ez csak rosszabb lesz…

A fő probléma, hogy mi még mindig várjuk, hogy az Előre életjelet adjon végre magáról, és elutazunk Kazincbarcikára is, remélem a játékosok közül, akiben van még valami tartás, az ott és a Ferencváros ellen meg fogja nekünk mutatni… Jelenleg ez is illúziónak tűnik…