DVSC --- Békéscsabai ENK:

27-25 (15-9)

A már megszokott várakozás előzte meg az ősi riválisunk elleni meccset, pár héttel indulás előtt még alig 10 ember volt fölírva, később ez a szám 15-re nőtt és úgy volt hogy egy 18-as kisbusz bőven elég lesz, végül egy 26-os mikró indult útnak. Még arról is szó esett a túra előtti napokban, hogy nagybusz indul, de végül ez kudarcba fulladt, köszönhetően egy balesetnek. Azt tudtuk, hogy nem lesz egy felhőtlen túra, de amik történtek a mérkőzés előtt és után, arra senki nem számított. Fél 4-re volt megbeszélve a találka szokásos helyünkön. Ekkor már a többség ott volt, később néhány emberre még várni kellett, így csak olyan negyed 5 táján indultunk el, részben ennek is köszönhető, hogy nem tudtunk időben odaérni a kezdésre, meg egy jófajta sofőrnek akinek nem nagyon volt sürgős semmi, hiába mondtuk, hogy hajtson gyorsabban, mert nem fogunk odaérni, neki a csigatempó megfelelő volt. Egy traktort pl. kb.10 percig követtünk 20 km/órás sebességgel, holott megelőzhettük volna, de az úr nagyon törvénytisztelő állampolgár, és nem akarta átlépni a záróvonalat. A debrecenig vezető úton mindenki jó hangulatban volt, ment a sörözés, ahogy szokott és mivel késésben voltunk, csak rövid időre álltunk meg, így akadt olyan, aki nem bírta, és az anyagcsere-termékét egy sörösüvegbe ürítette. Ekkor még nem sokat sejtettünk abból, mi következik ezután. A megyehatárt átlépve rögtön meg is állítottak minket a rend őrei egy rövid időre, hogy tényleg mi vagyunk-e azok, de mivel el volt küldve a rendszám, ennek nem sok értelme volt. Az igazi rémálom csak ezután következett. Debrecen előtt leszállítottak mindenkit a buszról, volt igazoltatás, motozás, kamerázás, minden ami kell, úgy éreztük magunkat, mintha terroristák lennénk. Aki rágyújtott, arra rászóltak, hogy dobja el, mert intézkedés alatt nem lehet dohányozni és csúnyán megjárhatja. Az egyik úr megjegyezte, hogy bármilyen balhé lesz, közülünk visznek be embereket, még akkor is, ha a debreceniek kezdik, majd hozzátette, hogy ezt jól megszopták. Ekkor már kb. félórás késésben voltunk, reménykedtünk, hogy legalább a 2. félidő elejére odaérünk, de ez is meghiúsult, köszönhetően a nagyszerű rendezői fellépésnek, mert hiába kaptuk meg a jegyeket nem mehettünk be. Arra a kérdésre, hogy miért nem engednek be végre minket, „mert nem" volt a válasz. Itt is álltunk vagy 15 percet, de ez nem hatott meg senkit. A dobot sem vihettük be, holott nálunk a lokistákat még rudas zászlóval is simán beengedték. Volt olyan, akinek ez már sok volt és inkább kint maradt, de majdnem mindannyian bementünk a csarnokba és rögtön elkezdtük a „Köszönjük, hogy bejöhettünk"-öt, erre a debreceni oldalról valaki megjegyezte, hogy miért nincs a buszunkban GPRS. Azt a negyedórát, amit láttunk a meccsből, végigültük és szidtuk a rendezést. A lányok minden dicséretet megérdemelnek, mert tették a dolgukat, küzdöttek és tisztes vereséget szenvedtek. A végén megtapsoltuk a csapatot, pacsiztunk a lányokkal, majd felszálltunk a buszra és elindultunk hazafelé, természetesen rendőri kísérettel. Betértünk egy benzinkútra, ahol mindenki feltölthette kimerülőben lévő készleteit, a rend éber őrei ide is bejöttek velünk, nehogy valami galibát csináljunk. A visszaúton elkezdődött az éneklés, ment a „sofőr afrika", mert kormányosunknak visszafelé hirtelen nagyon sürgős lett és mentünk vagy 120-al. Már Békés megyében voltunk, amikor megálltunk az út szélén elintézni folyó ügyeinket. 2 lerészegedett társunk beleesett egy csalánnal benőtt árokba, ezen jót nevettünk, majd folytattuk utunkat. Valamikor 10 körül értünk vissza Csabára, majd kettévált a társaság: valaki hazament, mások pedig belevetették magukat a csütörtök éjszakába. A lányoknak sok sikert kívánunk a további jó szerepléshez.

Beszámolót készítette: Urbánusz, Köszönöm neki!